Írt gyerekkönyvet, színdarabot és forgatókönyvet. Beszélgetésünk alatt derül ki, családi kedvencünknek, a rongyosra olvasott “kakadus könyvnek” nemcsak szerzője, hanem illusztrátora is. 1996-ban jelenik meg Égi jelek című műve – ezután már csak asztrológiát tanít, s annak humanisztikus irányzatát népszerűsíti cikkeiben, könyveiben. Mindig érdekelt, vajon hogyan él egy asztrológus? Most, hogy a lakásán beszélgetünk, s körülpillantok, első látásra semmi nem árulkodik a házigazda foglalkozásáról.
Egy szakember, úgy képzelem, naponta többször is belepillant a horoszkópjába, hogy elkerülje a váratlan meglepetéseket. Ön például megnézte reggel, hogyan alakul majd ez a mai riport?
Eszembe se jutott. Nem vizsgálom a jövőt, mert kétlem, hogy bármi értelme lenne. Minden, amivel dolgom van, itt sorakozik a jelenben. Ha a jövőre figyelek, energiáimat kivonom a “most”-ból. Persze vannak események, mint például a műtétek, amelyeknél nagyon fontos, hogy alkalmas időpontban történjenek.
Másoknak sem készít prognózist? Nem kopik így fel az asztrológus álla?
Egy klasszikus asztrológusé talán. Én azonban az asztrológiát a pszichológia egy ágának tekintem, és azt hiszem abban egyetértünk, hogy a jóslás és a pszichológia igencsak össze nem illő fogalmak. Így hát nem is tartom magam köznapi értelemben vett asztrológusnak. Írónak, filozófusnak, terapeutának inkább. A hagyományos társadalmi szerepekkel mindig is gondjaim voltak. Amikor hobbim és szenvedélyem, az asztrológia, a hivatásommá vált, újra szembesültem ezzel. Addig, mint ifjúsági író, úgy éreztem magam, én vagyok minden gyerek apukája. Láttam, most az fenyeget, hogy mint asztrológus, innen kezdve minden felnőtt apukája leszek. Ezt nagyon nem akartam. Modellt, példát kerestem, és végül nem az ezotéria, hanem a lélektan területén találtam rá, az ún. humanisztikus irányzatban. Eszerint, ha elértük a nagykorúságot, eleve elrontott minden olyan kapcsolat, amelyben a szülő vagy a gyerek szerepét játsszuk. Az asztrológus imázsa pedig pszichológiai értelemben apaszerep, mint amilyen a szellemi tanítóé, a mesteré, a gurué. Vele szemben mindenki csak gyerek lehet.
Ez igaz, de természetes. Az ember hajlamos felnézni a tanítóra annak tudása vagy a bölcsessége okán.
Persze, így is tehetünk. A Vízöntő-látásmód ezzel szemben azt mondja: felnézek a tudásodra és bölcsességedre, azonban mint ember egyenlő vagyok veled. Így a nagyság előtt nem kell hasra essek, és az alantast sem kell megbélyegeznem, a gonoszat sem gonosznak látnom és az ostobát sem ostobának. Ugyan félek a gonosz tettektől és bosszankodom az ostobaságon, de az embert, a cselekvőt, nem tekintem ilyennek vagy olyannak. Ő a nagybetűs Ember, az univerzum középpontja. Én az indítékaira vagyok kíváncsi, arra, hogy félelemből, önvédelemből mért teszi ezt vagy azt. Számomra ennek a megértésnek az útja és eszköze az asztrológia.
Jól értem, hogy Ön az előrejelzés helyett a tanácsadást helyezi az asztrológusi tevékenység középpontjába?
Nem akarom magamból végleg kiábrándítani, de a tanácsadást sem tekintem felhőtlen útnak. Úgy tartom – és aki felkeres, annak el is mondom -, hogy felfogásomban az asztrológia éppolyan szakma, mint bárkié, mint az övé. Nem több, nem kevesebb. Felajánlom, megismertetem azokkal az eszközökkel, amelyek segítségével megértheti az aktuális problémái természetét, a konfliktusai indítékát. Olyan módszereket is tudok mutatni, amelyek másoknak már beváltak, amikor hasonló gondokkal küszködtek. A humanisztikus stratégia a felnőtt-felnőtt viszonyt tekinti minden, a másik ember autonómiáját tiszteletben tartó, vagyis játszmamentes kapcsolat alapjának. Az empátia és az ítélkezés nélküli figyelem iskolánk alapelve is, ahol nemcsak tanítjuk, hanem igyekszünk alkalmazni is a rogersi pszichológiai elveket, ami az olvasatunkban nem más, mint a Vízöntő-kor eszmeiségének gyakorlati próbája.
Ezek szerint a pszichológiát majdnem olyan fontosnak tartja, mint az asztrológiát?
Én nem állítanék fel értéksorrendet. A pszichológia lényegesen fiatalabb és ezért lényegesen forrongóbb műfaj, mint az asztrológia. A humanisztikus asztrológia úgy tekinti, az emberi személyiség alapját egy sajátos mintázat, a születési ábra képezi. Erre a mintára, mint egy épület alapjára, már csak meghatározott helyen húzhatók falak, képezhetők terek – vagyis előre megmondható, milyen pszichológiai felépítmények szervülhetnek egy adott horoszkópra. Amivel a hétköznapi életben találkozunk, az éppen ez a struktúra. Ezért tud a humanisztikus asztrológia igen jól dolgozni strukturális pszichológiai modellekkel, mint amilyen a klasszikus és modern analitikus szemlélet és a tranzakcióanalízis, vagy közismertebb meghatározással: az Eric Berne által leírt sorskönyv-elmélet.
Ha jól tudom, ezt a témát járja körül a Jegyek és játszmák című könyvében is. Vajon eljutott-e önhöz, hogy sokan, akik találva érezték magukat a könyv olvastán, igencsak hiányolták benne a megoldás útjait? Ez egy külön könyv témája lesz majd?
Nem. A Jegyek és játszmák adaptáció, annak bemutatása, hogy Eric Berne “szemüvegével” hogyan látja a tizenkét jegykarakter működését az asztrológus. Isten őrizz, hogy Berne fejére nőjek, és azon okoskodjak, hogyan lehet jobb megoldásokat találni, mint amilyeneket ő kínál. Berne azt mondja, ha egyszer felismertünk egy játszmát, akkor igyekezzünk rajtakapni magunkat, amikor éppen belekezdünk. Akkor ugyanis még eldönthetjük, folytatjuk-e vagy sem. Vesztes sorskönyveinket is átírhatjuk, különösen ha tudjuk, honnan vagy kitől másoltuk azokat. Ez azonban már önátalakító, vagyis transzformatív folyamat, amelyre megfelelő terápiák állnak rendelkezésre.
Ezeket a terápiákat is oktatják az iskolájukban?
Igen. A végzett hallgatók olyan egyéni és csoportos asztroterápiás módszereket sajátíthatnak el, amelyekben az asztrológia elmélete és a pszichoterápia gyakorlata ötvöződik.
Melyek az ön által legeredményesebbnek ítélt terápiák?
Csak azokról tudok beszámolni, amelyeken magam is részt vettem, s amelyek szervesen illeszkednek a humanisztikus asztrológia szemléletébe és gyakorlatába. Elsőként említem a Bert Hellinger-féle rendszerállítást, utána az EMK-t, vagyis a Rosenberg-féle empatikus kommunikációt, melyről kiderült, amellett hogy egy kivételesen hatásos kapcsolati modell, alkalmazása mélyreható szemléleti változásokat indít el a használójában. Az utóbbi években az analitikusan orientált pszichoterápiáról gyűjtöttünk bőséges elméleti és gyakorlati tapasztalatot. A PT-t, vagyis a projektív terápiát, amelyet munkatársaimmal dolgoztunk ki, jelenleg a leghatékonyabb kétszemélyes terápiának tekintjük.
Visszatérve a Jegyek és játszmák című könyvre: valódi sikerkönyv, már a sokadik kiadását éri meg. Ha jól tudom, kiadták Bulgáriában is. Milyen olvasói visszajelzésekkel találkozott?
Azzal, hogy lehet nagyon szeretni vagy nagyon utálni a leírtakat, egyedül közömbösnek maradni nehéz. Mert mikor valaki szembesül saját torz viselkedésmintáival, maga sem tudja eldönteni, sírjon-e vagy nevessen. Én azt mondom: inkább nevessen. Ez is van olyan jó terápia, mint az analitikus díványán zokogni. Ám az irónia sohasem az embernek szól, hanem a játszmáknak. A könyv másik sajátossága, hogy – minden horoszkóp és asztrológiai ismeret nélkül – segít felismerni a bennünk élő énállapotokat. Mert Nap-jegyünk csak egy a három-négy arc közül, amelyet a világ felé mutatunk. Tapasztalatom szerint már első olvasásra “leesik”, hogy rejtetten hányféle Én munkál bennünk, és hogy azok miféle fondorlatos manőverekkel húznak csőbe másokat. Arra is igen hasznos a könyv, hogy belássuk: társunk gyakran nem a mi bosszantásunkra teszi ezt vagy azt, hanem azért, mert a jegykaraktere szerint olyan, amilyen. A játszmáinak is csak addig vagyunk részesei, amíg hagyjuk magunkat csőbe húzni. Mert ha elengedjük a kötél végét, már nem lehet bennünket húzni-vonni. Ehhez persze tudnunk kell, hogyan néz ki a kötél, és hogyan a cső. Ebben segít a Jegyek és játszmák, amelynek akár az is lehetne az alcíme Woody Allen után szabadon: “Az élet dolgait eddig két részre osztottam: rettenetesre és nyomorúságosra. Lehet, hogy létezik harmadik út is?”
(Megjelent: Elixír Magazin)
Tovább Rákos Péter honlapjára »