A Smaragdtábla asztrológiai üzenete
„Ami lent van (mi magunk és a körülöttünk lévő világ), összességében nehezen érthető, és szinte átláthatatlanul bonyolult. Ami fent van (a fejünk felett évmilliók óta változatlan csillagos ég és annak előterében mozgó tíz égitest), azonban átlátható és kiszámítható.
Ha e két sík azonos, akkor a világ is lényegében átlátható és kiszámítható, csupán egy kulcs és egy sajátos nézőpont kell hozzá, hogy ezt az egyszerűséget észrevegyük.
Utazásra hívunk hát, Olvasó. Utazásra, ami csupán azzal, hogy a Smaragdtábla iránytűje mutatja majd számunkra az utat, olyan vidékre vezet odakint és odabent, amely talán örökre megváltoztatja viszonyodat a világhoz és önmagadhoz.”
E kötet az asztrológia gyökeréig hatol, s az ezotéria bölcsőjéhez, a Smaragdtábla szövegéhez fordul útmutatásért. Annak szövegét követve értelmezi a teremtés titkát, a makrokozmosz és mikrokozmosz egymást tükröző működését, az ember létköreinek, időben való körkörös vándorlásának eredetét és célját.
ANALÓGIÁK
„Minden az Egyből keletkezett alkalmazkodás által.” (idézet a könyvből)
Minden látható dolog egyetlen lényegből, elvből keletkezett a teremtett világ kihívásaihoz, új és új helyzeteihez való szüntelen – ma úgy mondanánk: evolúciós – alkalmazkodás során. E sokasodás és osztódás az univerzum keletkezése óta folyik, s a világ jelenségei mára már szinte áttekinthetetlen mennyiségű halmazzá és részhalmazzá szaporodtak.
Ám ha minden jelenség lényegében tartalmazza az eredeti egyszerűséget, valamint az abból először keletkezett áttekinthető számosságot – ahogy ezt a Smaragdtábla állítja – akkor a keletkezés e korai kategóriáinak ismeretében a világ összes megnyilvánulásán eligazodhatunk.
Az áttekinthető számosság kategóriáit analógiáknak nevezzük.
Az analógiák azok az ős-halmazok, amelyekből a világ minden jelensége keletkezett, és amelyekből a keletkezés a jelen pillanatban is szünet nélkül folyik.
Az analógiák a teremtés betűi, amelyekből szavak, mondatok formálódnak. Ősi szavak és évezredek óta ismételt mondatok, valamint olyan szavak is, amelyek csak pár éve, hónapja léteznek, vagy akár éppen most formáljuk őket, ebben a pillanatban.
Az analógiás gondolkodást rokonító gondolkodásnak is hívják, szembeállítva a megkülönböztető-összehasonlító gondolkodással. Az ágyú, a harapófogó, a szög és a higany halmazának közös elemét, a „fémet” a hasonlító gondolkodás egyből felismeri. Éppúgy, mint az ágyú, a furulya, a teleszkóp és a szalmaszál halmazában a „csőszerűséget”. Ezzel szemben az ágyú, az erős paprika, a láz és a versenyautó halmazában szereplő szavakról mindössze csak érezzük, hogy valamiféle rokonságban állnak egymással, de hogy ez a rokonság miben áll, azt egyetlen hétköznapi gyűjtőfogalommal sem tudjuk meghatározni. Az analógiák azonban nem hétköznapi fogalmak, hiszen a világ mélyebb megértését szolgálják. Ismeretük nélkül jól eligazodunk a mindennapokban, viszont a világ lényegéről gondolkodni nélkülük lehetetlen és értelmetlen is.
