„E könyv nagyszerű szerepe, hogy rehabilitálja az asztrológiát” - írja róla Szepes Mária. „Visszahelyezi azt ősi trónjára, és az összefüggéseitől elszakított határtudományból a bölcselet és a megismerés szerves részévé teszi. Soraiból ugyanaz a megvilágosodás sugárzik, mint a mérhetetlen mélységű múlt kútjából felszikrázó rejtélyes bölcs, Hermész Triszmegisztosz Smaragdtáblájából.”
A mű egészen az ősi alapokig hatol, ám mégis közérthetően tárja elénk, hogy mi dolgunk a világban, mi a sorsfeladatunk, miben áll a szabadságunk, s mi köze mindennek az asztrológia jelképrendszeréhez. Közelebb hozza a látásból jól ismert szimbólumokat, s elvezet annak felismeréséig: a mindennapok fonala éppen a jelképek összefüggéseiből bontakozik ki. Az asztrológia gondolkodásmódjának ismerete általános kulcsot ad a kezünkbe: segítségével egyfajta titkos nyelv birtokába jutunk.
Az Égi jelek harmadik, átdolgozott és bővített kiadása nélkülözhetetlen kézikönyv mindazoknak, akik most lépnek először a csillagtudomány szűzföldjére, s azoknak is, akik a számtalan asztrológiai irányzat és a gyakran egymásnak ellentmondó szakirodalom útvesztőjéből keresik a kiutat.
A KÖR FOROGNI KEZD (idézet a könyvből)
A világ sokféleségének megjelenítését a horoszkóp rozettájának színes üvegablakai: a zodiákusjegyek és a nekik megfeleltethető asztrológiai házak kombinációs lehetőségei biztosítják. A világ teljessége – a kör – tizenkét részre, körcikkelyre oszlik. E körcikkelyek mindegyike társítható egy-egy planétához, vagyis mindegyikük lényegi üzenete egy planéta által képviselt alapelvben rejlik. A zodiákusjegyek és házak hozzák közel, teszik egyedivé és megismételhetetlenné a világban működő alapelvek elvont rendszerét. E kör alakú ábra mindent megmagyaráz egy találkozástól az egyéni sorson át a világkorszakok váltakozásáig. Ebben az ábrában válik értelmezhetővé minden folyamat, minden egyediség létbe lépése, életútja és létből való kilépése, átalakulása.
A kör nem tartalmazza a végesség fogalmát, csupán az örök újrakezdését. A körnek lehet kezdete (ez az ábrán az Ascendens-pont), de vége soha: amikor a végpont találkozik a kezdőponttal, csupán új ciklus veszi kezdetét.
A kör alakú ábra a világ, s közepén a pont: az én. Látható, hogy a bennünket körülvevő világ számára mi magunk képviseljük a fókuszt, a megfejteni, megoldani való problémát, az eredendő okot. A hagyomány úgy tartja, az ember mikrokozmosz, a makrokozmosz tükre, a világmindenség egyensúlyi pontja: benne összpontosul és harcol minden felső és alsó erő.
A jelenségek parabolatükrének fókuszában mi magunk vagyunk. Mi vagyunk a parányi napkohó, az alkimista tégely, amelyben az eredeti probléma, a teremtő idea izzik és formálódik. A kör: tükör, melynek középpontjában állva bármerre tekintünk, magunkat látjuk. Amit külvilágnak hiszünk, az belőlünk sugárzik körénk; így felel meg a fenti a lentinek, a külső világ a belső világnak.
A kör tizenkét cikkelye a megnyilvánult létezés tizenkét minősége, megnyilvánulási módja. Mindennek, ami létbe lép, ugyanazon a tizenkét lépcsőfokon, fejlődési fázison kell végighaladnia, hogy bejárja útját és elérje a teljességet.
Megszületik. A földhöz köti, megszilárdítja magát. Kapcsolatba lép a környezetével. Találkozik azzal a problémával, amely miatt anyagi létbe lépett. Rátalál alkotó energiáira, tevékeny és termékeny életének erőforrásaira. Munkába fog, hogy megteremtett világát fenntartsa, működtesse. Társat választ, akiben megismeri önmagát. Elszakad a gyökereitől, hogy a saját útjára lépjen. Új távlatokat fedez fel, kijelöli életcélját. Önépítésbe kezd. Felismeri és felvállalja egyedi küldetését. Végül átadja, egységbe oldja minden tapasztalatát.
A fenti tizenkét mondat: tizenkét egymásra épülő létfázis. Nevezhetjük tizenkét jegynek vagy tizenkét háznak – lényegük egy és ugyanaz. Ami tizenkét részre osztott, az mindig körben jár: az óra számlapján a mutatók, a hónapok az évben, a tizenkét zodiákusjegy és a tizenkét ház...