Sokan sokat olvastak már az asztrológiáról. Mögöttük sorjázik számtalan könyv, cikk, előadás, asztrológiai csodaszoftver. Elrongyolt, négyrét hajtott papírlapon a táskájukban hordják horoszkópjukat. Amint új információ tűnik fel a láthatáron, előveszik, átböngészik – azonban továbbra is kétségek között maradnak. Mert útjuk során már annyi féligazságot hallottak, hogy az asztrológiát képtelenek maradéktalanul elfogadni. Viszont túl sok találó megállapítással is találkoztak ahhoz, hogy az egészet, úgy ahogy van, sutba dobják.
Ők azok, akik sosem adják fel a keresést. Mert hiszik és tudják: valamikor, valahol rátalálnak majd az igazságra.
Őnekik íródott ez a könyv.
Nem azért, mert a humanisztikus asztrológia az egyedüli igazság. Hanem mert új információkkal szolgál, s a régi információk új értelmezését nyújtja. A humanisztikus asztrológia csupán egy nagy kirakós játék kicsiny darabja. Ám azoknak, akinek éppen ez a rész hiányzik ahhoz, hogy összeálljon és értelmezhetővé váljék a teljes kép, mondhatjuk: nélkülözhetetlen darabja.
A SZÜLETÉSI IDŐPONT (idézet a könyvből)
Az énállapotok, vagyis a bennünk élő, öntörvényű személyiségrészek vizsgálatának első lépése a születési ábra, a horoszkóp elkészítése. Sokan nem tudják, hogy ez a (számítógéppel legalábbis) igen egyszerű művelet mennyi buktatót és csapdát rejt magában. Az asztrológia Achilles-sarka ugyanis az, hogy a horoszkóp csak percre pontos születési időre állítható fel.
Ha felmenőink ezt nem tudták vagy nem tartották fontosnak, akkor a családi hagyomány legtöbbször közelítő félórában, esetleg tágabb időtartamban, napszakban őrizte meg az esemény idejét. Egy asztrológus azonban nem tud mit kezdeni az „öt és hat között”, a „hajnali órákban” időpontokkal, s jogos gyanakvással tekint a „fél hetes” vagy „tizenegy órás” születésekre is.
Mit tehetünk? Ha szerencsénk van és rendelkezünk némi diplomáciai érzékkel, akkor a kórházból vagy szülőotthonból, ahol világra jöttünk, megtudható a születés pontos ideje (ilyenkor a szülészeti kórlaptárban keresendő a szülési napló vagy kórlap). Ha nem, kérdezzük meg újból édesanyánkat vagy közeli rokonainkat. Meglepően pontos eredményt kapunk, ha nem időpontra, hanem időviszonyra kérdezünk (például „fél hét előtt vagy után?”), ugyanis az emberi agy máshol tárolja e kétféle információt, s amikor az egyik csődöt mond, még segíthet a másik.
Ha ezek közül egyik út sem járható, keressünk fel szakembert, aki az életesemények és személyiségrajzunk alapján beállítja, illetve korrigálja születési időpontunkat. (Csak elrettentésül említem, hogy a tanyavilágban például gyakorta megtörtént, hogy egy otthoni, bábaasszonyos szülés után két-három nap is eltelt, amíg az elöljáróságon a gyermeket anyakönyvezték – ilyenkor pedig nemcsak a születés időpontja, hanem a napja is kérdéses.)
