A belső dinamikák e hatékony feltáró technikája – mellyel hallgatóink az iskola harmadik évében ismerkednek meg – az egyéni asztrológiai tanácsadás és az énállapotokkal való belső munka tökéletes kiegészítője. A PT-ről Rákos Pétert, a Humanisztikus Asztrológia Iskola vezetőjét kérdeztük.
Mi az a PT?
A PT a projektív terápia rövidítése. Hasonlóan a családállításhoz, e rendszeralapú munka során a kliens erőforrásai ill. problémás működései jelennek meg mint megszemélyesített, dramatikus elemek a térben. A különbség annyi, hogy míg a rendszerállítás sokszereplős műfaj, a PT kétszemélyes: a kliens és a terapeuta között zajlik.
Ilyen módon rokonságot mutat az úgynevezett „egyéni családállítással”?
Nem, még csak nem is hasonlít hozzá. A családállítás hierarchikus rendszerekkel dolgozik és főszereplője az Eltévedt Lélek, aki más helyét foglalta el vagy énidegen terheket vett magára. A PT világát az emberi psziché egymás mellé rendelt, egyenrangú erői alkotják, és főszereplője mindig az aktuálisan megszólított, problémás énrész.
Hogyan zajlik egy ilyen ülés?
A kliens megnevezi a problémát és azt, hogy kit, mit tekint a megakadás forrásának: saját maga egy rosszul működő részét, esetleg egy szereplőt a múltjában vagy a jelenében. A mediátor ezután hozzásegíti a klienst, hogy a szoba terében elképzelje és megjelenítse ezt a külső vagy belső figurát, és aztán bele is álljon – a családállítás módszere szerint – ebbe a szerepbe.
Vagyis megjelennek a kliens fantáziái és elképzelései arról, hogy ő mit gondol a problémája eredetének?
Furcsa módon nem fantáziák jelennek meg, hanem önálló, a kliens lényétől különböző figurák, egyedi szóhasználattal, testtudattal, gondolkodással és érzésekkel. Olyannyira nem a kliens fantáziáit közvetítik, hogy az esetek többségében a kliens képed el a legjobban azon, hogy egy figurában állva miket mondott, gondolt és érzett. Vitába szállni pedig nem igen lehet az elhangzottakkal, lévén minden kijelentés végül is a kliens szájából hangzik el.
Mi ebben a módszerben a terapeuta szerepe?
Mindössze annyi, hogy koordinálja a folyamatot, közvetít, mediál. Mivel csupán vendég egy olyan térben – a kliens belső terében –, ahol nem ismeri az egyedi és sajátos viszonyokat és törvényszerűségeket, az ő feladata mindössze a tudatosítás elősegítése és a belső kommunikáció megteremtése. Ebben a műfajban a terapeuta nem avatkozhat bele a folyamatokba, nem gyógyíthat és taníthat, csak segítheti egy elakadt belső mozgás újraindulását.
De akkor ki, mi hozza a megoldást?
A kliens egy másik belső figurája. Ugyanis ott, ahol megfogalmazódik egy probléma, már készen áll a megoldás is – ez a polaritás törvénye. Vagy más szavakkal, a PT szemszögéből: ahol megjelenik egy problémás énrész, ott a lelki tér egy másik szintjén belátás is születik arról, hogy mi okozza a gondot, és hogy mi oldaná meg azt. Az ülés során ez utóbbihoz fordulunk, s azt mint figurát megjelenítjük, hogy megtudjuk tőle, mi a megoldás útja.
Említette, hogy külső szereplők is megszólíthatók ezzel a módszerrel.
Igen, bárki, akit nem értünk, akivel konfliktusunk van. A PT-ben megdöbbentő módon képes a kliens belehelyezkedni akár a vele ellenséges, az őt félreismerő emberek látásmódjába is: szülőkébe, partnerekébe, munkatársakéba. Ez a fajta azonosulás a családállítások során nem megengedett, itt azonban lehetséges, és szemléletformáló élmények forrása lehet.
Ahogy a családállítások fókuszában a családi energiamező rendszerhibái állnak, úgy a projektív terápia által megcélzott belső térben mi okozza a problémákat?
Szinte kivétel nélkül az izoláció, vagyis a kapcsolatok, a kommunikáció hiánya. A múltban átélt traumák blokkot okoznak. Ilyenkor a sérült énrészek lefagynak, begubóznak és elszakadnak az élet áramlatától, a fejlődéstől, a változástól. Erőforrásból problémaforrássá válnak. És amíg nincsenek megszólítva, amíg nem tudják elmondani a szükségleteiket, reményük sincs arra, hogy megrekedt helyzetükből kimozduljanak. Ebben segít a PT. Kapcsolatba lép velük, és megkeresi azt a belső erőforrást, amelyik kivezeti őket az izolációból.
Hány alkalom szükséges ehhez?
Nincs jellemző száma az üléseknek, sokaknál ez mindössze egy vagy két találkozás. Egy téma kapcsán három fordulónál többre eddig még nem volt szükség, de általában már az első találkozás után érezhető a változás.
Honnan ered, miből alakult ki a PT?
A módszer keletkezésének története kissé legendás, majd hogy nem misztikus – de igaz. Úgy történt, hogy évekkel ezelőtt meghívtak egy zen dodzsóba rendszerállítást tartani. A nap végén a zen mester félrehívott, és azt mondta: „Adok neked valamit, amivel tudom, hogy dolgod van – vidd magaddal, és tanulmányozd alaposan.” Ezzel átnyújtott nekem egy ősi japán tekercset, amelyen a pecsétet már hatszáz éve nem törte fel senki... Nem, csak viccelek! Egy házi videófelvételt adott át, rajta egy, a belső személyiségek megjelenítésére és kihangosítására szolgáló csoportos zen módszerrel. Én pedig hallgattam a mesterre, és alaposan tanulmányoztam a felvételt. Kerestem a látottak helyét a rendszerállító tapasztalatomban és a humanisztikus asztrológia énállapot-elméletében. Telt-múlt az idő, és egyszer csak, egyik pillanatról a másikra – akárcsak a zen meditációban a satori élménye – megláttam ezt a módszert működés közben, minden részletével egyetemben. Utána már csak csiszolni és finomítani kellett a gyakorlati részeket, az alapvetések mit sem változtak.
Ha valaki kíváncsi a PT-re, hol tapasztalhatja, illetve tanulhatja meg?
A PT képzés egyedül a Humanisztikus Asztrológia Iskolában folyik. Harmadik évfolyamos hallgatóink szakmai gyakorlatuk mellett megismerhetik ezt a módszert, amely remek kiegészítése és folytatása az asztrológiai tanácsadóként végzett tevékenységnek. Ezzel ugyanis megszólíthatók az asztrológiai énállapotok, amelyekről ilyen tiszta információt kapni más módon lehetetlen. Ha egy énállapot képes elmondani egy PT ülés során a szükségleteit, és belső segítséget kap ahhoz, hogy visszanyerje teljes mozgásszabadságát, akkor erőforrásos állapotba kerül, s ezáltal a kliens sikeresebben képes megbirkózni problémáival és a hétköznapok kihívásaival.