A huszadik század során egyetlen tudományág sem formálta úgy át az európai gondolkodást, mint a pszichológia. Szakkifejezései a mindennapi szóhasználat részeivé váltak – különösen azon szerzőkéi, akik élvezetes, irodalmi formában tárták a közönség elé nézeteiket. Közülük a legkorszerűbb és legérthetőbb Eric Berne, az „Emberi játszmák” és a „Sorskönyv” írója.
A humanisztikus asztrológia szemlélete nemcsak tökéletesen illeszkedik a játszmák és sorskönyvek rendszeréhez, hanem gazdagítja és ki is egészíti azt. Többen közt ez a magyarázata annak, hogy a hatvanas évek óta Berne és követői közel ugyanannyi játszmát írtak le, mint amennyi új, eddig sehol nem ismertetett játszmaleírás szerepel ebben a könyvben.
Minden fejezet egy pszichológiai kulcsszót ismertet, utána egy zodiákusjegy általános leírása majd a rá jellemző játszmák és sorskönyvek kifejtése következik. E mozaikszerű elrendezésnek köszönhetően már egyszeri – akár találomra történő – beleolvasásra is megérinti az olvasót a mű közvetlen, könnyed stílusa, amely a tartalmi szempontból tömör és igényes szöveget ellenpontozza. A kötetet – a műfaj összegzéseként – tizenkét asztrológiai tanárportré zárja. A könyvről és a tranzakcióanalízis asztrológiai megközelítéséről bővebben az Elixír Magazin cikkében olvashatsz.
Tovább a cikkhez »
A Szűz
A Szűz úgy tekint az életre, mint Hamupipőke a tál borsóra és lencsére: addig se bál, se királyfi, amíg az utolsó szemig szét nem válogatta. A Szűz tálja azonban a világ maga, és nincs mese – se tündér nagynéni, se jóságos galambok – a feladattal neki egyedül kell megbirkóznia. Így hát míg a többiek az Élet Báljának forgatagában keringőznek, ő rendületlen kötelességtudattal és precizitással végzi a dolgát: egy lencse jobbra, egy borsó balra…
A Szüzet lénye legmélyéig nyugtalanítja a fizikai világ alaptörvénye, az entrópia, mely szerint minden, ami rendezett, a rendezetlenség felé gravitál, s a galaxisoktól a legkisebb molekulákig minden a szétesés, a széthullás felé halad. Tiszta tekintetével, éles eszével a folyamatok lényegét kutatja, ezért szétbont, megvizsgál minden részlet, hogy megértse, mi okozza a világ tökéletlenségét. Elemez, analizál és kritizál, a szintézis létrehozása azonban már meghaladja az erejét, és kívül is esik látókörén.
A Szűz típus az entrópia visszarendezésének Don Quijotéja, s erőfeszítése, hogy azt megzabolázza, legfeljebb ideig-óráig hoz eredményt. Tehát újból és újból nekifog a rendteremtésnek — a végleges megoldásról eleve lemondva — a mindössze pillanatokig tartó eredményért. Hiszen minden, ami megjavult, újból elromlik, minden, ami tiszta lett, újból bepiszkolódik, mindenki, ami meggyógyult, újból beteg lesz. Egyszerűen csak teszi a dolgát, mert tennie kell. Nem a tartós eredményért, a dicsőségért, a jól végzett munka öröméért. Csupán azért, hogy a világ apródonként újra összeálljon, hogy a Hideg és a Káosz ne nyerjenek uralmat az élet szentsége felett.
A Szűz sohasem a csúcsra tekint, a dicsőségre, a diadalra. Neki mindig az a munka jut, amit “valakinek el kell végeznie”. Az iskolában az ő tolltartójában sorakozik kihegyezve az összes ceruza, s az ő házi feladatára írja a tanító néni: “pontos, tiszta munka”. Ötösei körül otthon nem csapnak különösebb hűhót, viszont ha hármast visz haza, neheztelve dünnyögik: “Nem ezt vártuk tőled, fiam!” Ezért aztán, míg mások a grundon a labdát rúgják vagy a hajas babájukat öltöztetik, a Szűz a leckéje fölött görnyedve szépen lassan megtanulja, hogy az életben semmit sem adnak ingyen. Legalábbis neki nem. S azt is, hogy az alapos, tisztességes munka mindig meghozza gyümölcsét – bár ezt a gyümölcsöt is ajánlatos jól megmosni, apró kockákra vágni, és elrakni befőttnek, mert jól jön még az a nehéz időkben.
A Szűz gondos, alapos, és tisztában van azzal, milyen fontosak a részletek – hiszen az ördög is azokban lakik. Ezért gyakran egész életét az ördögűzésre teszi fel. Úgy tekint minden kis hibára, pontatlanságra, felületességre és tisztázatlanságra, mint ősi ellenségére. Így válik belőle szigorú tanár, gondos könyvelő, megbízható adminisztrátor, szorgos kutató, precíz tudós vagy könyörtelen kritikus.
Sohasem a szívére hallgat, hanem a józan észére. Az érzelmek bizonytalan ingoványán elveszíti lába alól a talajt. Ha valaki sírva fakad, nem tudja vigasztalni, ha valakit majd szétvet a jókedv, nem képes vele kacagni. Egy görbe estére hat lóval sem lehet elvonszolni. Nála az önfeledtség egyet jelent a bűnbeeséssel. Nem tud feloldódni, mert mindig résen kell lennie. Agyának kerekei akkor is zakatolnak, amikor már nem őrölnek semmit, csak magukban őrlődnek. Folyvást az esélyeket latolgatja, s azok közül is a legrosszabbat: “mi lesz, ha…” Így aztán semmi kellemetlenség nem éri készületlenül. Gyakran szorong, s úgy gondolja, van is mitől. Saját hibáit felnagyítja (hiszen elég közelről látja őket), így a magabiztosság és az önbizalom meglehetősen ritka vendég nála.
Jelképe a marokszedő szűzlány, aki aratáskor a kaszások mögött haladva a szerteszét hullott búzaszálakat sarlójával összeszedi, párhuzamosan egymás mellé rendezi, kévébe köti, és csinos asztagba rakja.
Trikófelirata: MEGÉRTEM ÉS RENDBE RAKOM.
Mindent összevetve a Szűz szerény, tapintatos és intelligens típus. Szolgálatkész, komoly barát, gondos, lelkiismeretes társ, és pontos, szorgalmas munkaerő. Rá mindig lehet számítani, benne szinte vakon meg lehet bízni. Vele nem érik az embert kínos meglepetések és váratlan fordulatok.
Negatív esetben kicsinyességével, örökös kritizáló hajlamával, szőrszálhasogatásával, mindennel és mindenkivel szemben megnyilvánuló elégedetlenségével találkozunk. A Szűz ilyenkor teljesen elvész a részletekben, s már nem látja a fától az erdőt. Szorongása gyakran fajul hipochondriává. Don Quijoteként szélmalomharcot folytat olyan erőkkel, amelyekkel szemben (hacsak bölcsen fel nem adja a küzdelmet) minden esetben ő marad alul.
Szűz játszmák
A Szűz – nem-oké életpozíciójából fakadóan – a részletek túldimenzionálásának mestere. Ő az, akinek a színházban műélvezet helyett az jár a fejében, mi lesz ha rájön a szükség, s az előadást megzavarva kénytelen lesz az egész sort felállítani, hogy szégyenszemre kioldaloghasson a mellékhelyiségbe. Ő az, aki a Zeneakadémián attól retteg, hogy mindjárt csuklani kezd; síelésnél, hogy nem old ki a kötés; kempingezésnél, hogy éjszaka egy fülbemászó fúrja át a dobhártyáját; s repülőúton, hogy a gép személyzete mérgezett lazacot evett.
Mivel azonban az ember társas lény, aggodalmai korántsem maradnak egyszemélyes problémák. A Szűz az, aki kétségbeesésbe kergeti partnerét, családját, valahányszor elutaznak pihenni: a szálloda sohasem hasonlít a prospektusbeli fényképre, a szomszédok kibírhatatlanul hangosak, a tengerpart pedig szennyezett. Továbbá, ha a sors kifürkészhetetlen akaratából mégis minden ideálisan alakul, akkor ő az, aki az első délelőtt belelép egy tengeri sünbe, amelynek tüskéit köztudottan csak hosszas és veszedelmes operációval lehet eltávolítani, amire azon a barbár vidéken csak egy őrült vállalkozna. Ettől fogva már minden mindegy, a nyaralás egyszer s mindenkorra zátonyra futott, a legegyszerűbb azon nyomban összecsomagolni és hazautazni.
A fenti “Prospektus” és “Tengeri sün” játszmához hasonló zajlik le, valahányszor a Szűz – engedve környezete unszolásának – beadja derekát, és megvásárol egy nagy értékű tárgyat (“Mégis a másikat kellett volna megvennem”), vagy lakást cserél (“Éreztem, hogy nem szabadott volna ebbe beleugrani”). S mert e játszmák éppoly változatosak, mint maga az élet, egyszerűen a “Hogyan legyünk boldogtalanok” gyűjtőnéven foglalhatók össze (utalva D. Greenburg és M. Jacobs hasonló című, sziporkázóan szellemes könyvére, melynek ott a helye minden Szűz éjjeliszekrényén).
A Szűz nem vezető típus, mégis gyakran törekszik irányító szerepre csupán amiatt, mert heves szorongás él benne az önjelölt vezetők alkalmatlansága láttán. Ez okból kezd bele a “Tandem” nevű játszmába, melynek bevezetéseképpen előadja a tapasztalt túravezetőt, elfoglalja az első helyet a kétszemélyes kerékpáron, ám a tervezett kalandos hegymenetek és borzongató vízmosások helyett egy elhagyott országútra kormányozza a tandemet, lévén hogy ott sok baj nem történhet, és defekt esetén is hamar autóbuszra lehet szállni.
Szűz sorskönyvek
A Szűz szereti elkerülni a túlzott közelséget, s az intimitás és testiség veszélyes vizeire sem szívesen evez. Ez utóbbi amúgy is a komplikált és lényegében kikezelhetetlen fertőzések örökké megújuló forrása. Hála néhány 
megbocsáthatatlan, önfeledt ifjúkori éjszakának, ezek közül kettő-három benne is lappang. Tünetei azonban a drasztikus antibiotikus kezelések hatására olyannyira haloványak és elfedettek, hogy a Szűz éveket tölt urológiai és bőrgyógyászati rendelők várószobáiban, mire rájön, bizonyos betegségekkel – tetszik, nem tetszik – együtt kell élnie. Ez aztán egyszer s mindenkorra elveszi a kedvét a szerelem örömeitől, s kezdetét veheti a “Fenoftalein” vagy “Csengőfrász” elnevezésű sorskönyvi játszma. Az utóbbi lényege, hogy a Szűz egyetlen pillanatig se legyen képes ellazulni és átadni magát az ösztönök diktálta késztetéseknek, mert harminc másodpercenként fel kell ugrania megnézni, nem hagyta-e bekapcsolva az olajsütőt, bezárta-e a bejárati ajtót, vagy nem szorult-e be a papagáj feje az önműködő etetőbe. E játszma hálószobán kívüli változata a Grimm-mesékből jól ismert “Borsószem királykisasszony” (vagy királyfi).
A Szűz irtózik mindattól, ami szerves, élettől burjánzó, lélegzik vagy anyagcserét végez. Számára a világ elviselhetetlenül büdös, hangos, piszkos és rendetlen. Legszívesebben egy szennyeződésmentes kristályban élne, maga is kristályként, távol minden romlástól, leépüléstől és elhasználódástól. Állatot semmi pénzért nem tartana otthon, de még gyermekkori plüssmackója is kéthetente a mélyhűtőben éjszakázik, hogy a szőrére tapadt poratkák elpusztuljanak.
Amikor a Szűz az anyagvilágban keres megnyugtató elfoglaltságot, akkor valamilyen aprólékos, különleges precizitást, gondosságot és odafigyelést igénylő munkába (“Sorvezető”, “Könyökvédő”) vagy hobbiba (“Barkács-szoba”, “Gyufából Parlament”), illetve rendrakás- és tisztaságmániába (“Védőhuzat”) menekül. Ez utóbbi nála könnyen fordul totális rendteremtő kényszerbe, melynek neve: “DDT”. Itt a sorskönyv tulajdonosa ugyan végérvényesen kiküszöböl egy zavaró tényezőt az életéből, ám vele vész minden és mindenki más is – hasonlóan a névadó rovarirtóhoz, amely mind egy szálig kiirt mindent, ami él és mozog (vitathatatlan tény azonban, hogy ebbe a kategóriába a kártevők is beletaroznak).
A Szűz leginkább az elméleti munka területén talál magára. E tevékenység során boldog sóhajjal hagyja maga mögött a való világ zavaros, romlékony régióit, s emelkedik a szellem absztrakt és steril magasságaiba. Ilyenkor, ha íróasztalánál vagy könyve mögött keresed, (és nem vetted észre a kilincsre akasztott “Ne zavarj!” táblát), trikófelirata már több lépésről tájékoztat: “Csak a testem”. Ebből formálódnak azután a “Szakember”, a “Szobatudós” vagy a “Gyűjteményi gondnok” sorskönyvek. S mert ezek végéről a Párkák elhagyták az utolsó fejezetet – a dicső véget vagy a tragikus bukás katarzisát – e sorskönyvek tulajdonosaira legtöbbször nyakig munkájukba merülve kopogtat a Halál, hogy azután íróasztaluk mellett essen ki kezükből örökre a toll vagy hulljon le orrukról a pápaszem.