Beköszöntött a Bika hava, a május. Jön május elseje, a majális. Talán még sokan emlékeznek a dalra: „Itt van május elseje…”  A II. Internacionálé tette ezt a napot  a munka ünnepévé  1889-ben. A mai  napig munkaszüneti nap, ünnepnap. A választás azért volt szerencsés, mert ehhez a naphoz Európa-szerte ünnepek, rítusok sora társult, mint a tavaszi ünnepkör kitüntetett napjához. Ez a nap a zöld ág, a zöld növények napja, a zsendülés, a termékeny föld, a virágbeporzás, a termékenység ünnepe.  (Ne felejtsük, a Bika havában járunk…)

Ünnep volt ez az ókori Rómában, a virágok ünnepe, a Floralia.  A kelták nyárkezdő ünnepe e napra esett. Ekkor hatalmas ikertüzeket gyújtottak, májusfát állítottak, azt körbetáncolták.  A Brit szigeten ekkor galagonyaágat akasztottak a házakra, istállókra, hogy az védje a viharok, a szellemek és a boszorkányok ellen. Galagonyakoszorú volt a majálisi alakoskodók fején. A galagonya a boszorkányok növénye a volt a középkorban, május elsejének előestéje pedig a négy boszorkányszombat egyike volt. (Érdekességképpen: a magyarországi boszorkányok Szent György estéjét részesítették előnyben. Mindkét nap aa Bika havának első dekádjába esik, a Bika uralkodó planétája pedig a  Vénusz. A Vénusz sötét oldala, „árnyéka” a Szépasszony, a rontó boszorkány archetípusa.)

A magyar hagyományban ekkor minden házon kellett zöld ágnak lennie, ha nem volt, úgy tartották, majd az ördög tűz, mert „gonoszjáró napnak” is tartották.  Május elsejének előestéjén a legények az erdőben ittak, mulattak, majd hajnalban a kiszemelt lány házának udvarába májusfát állítottak. A fa törzsét lehántották, tetejére egy üveg pálinkát és perecet akasztottak.  Délben mulatság volt, minden eladósorban lévő lányt meg kellett táncoltatni, különösen azokat, akiknek nem volt párjuk. Vidéken még ma is láthatunk májusfákat magasodni a házak előtt. Tudhatjuk, ott eladósorban lévő lány lakik..

Walter Mischel, egy stanfordi pszichológus, az 1960-as évek vége felé leültetett mintegy 600 négy és hatéves közötti gyereket egy üres szobában és felajánlott nekik egy pillecukrot. Valahogy így:

Ha a gyerek tudott várni 15 percet, kapott még egyet. Ha nem, nem. A „marshmallow experiment” eredeti célja az volt, hogy kiderítse, miért lesz valaki türelmetlen vagy miért képes várni. Mischel azonban az évek során rájött, hogy azok, akik az eredeti teszten nagyobb akarattal vagy önuralommal rendelkeztek, a későbbiekben sokkal jobb iskolai eredményeket értek el, egészségesebben és jobb anyagi körülmények között éltek. „A pillecukor teszt valójában nem is az akaratot vagy az önuralmat méri. Valami sokkal fontosabbat annál. Ez a teszt arra készteti a gyerekeket, hogy megtalálják azt az utat, ahogyan a legjobban kijöhetnek egy adott szituációból. Akarnak egy másik pillecukrot, de hogyan kaphatják meg? Nem irányíthatjuk a világot, de irányíthatjuk azt, ahogyan gondolkozunk róla. […] Ha kezelni tudod a legerősebb vágyaidat, akkor fel tudsz készülni a vizsgáidra” mondja Mischel. „És a nyugdíjadra is félre tudsz tenni. Ez nem csak a pillecukorról szól.”
A pillecukor kísérlet az egyik legsikeresebb pszichológiai kísérlet, amit valaha végrehajtottak. Nem csoda, hogy azóta számosan folytatták. Ma már a kutatók azt sürgetik, hogy érdemes lenne az eddig használt teszteket legalábbis kiegészíteni a pillecukor teszthez hasonló mérésekkel. Vagyis nem csupán az IQ-t vagy egyéb standardizált teszteket kellene mérni, hanem a diákoknak az akaratát és az önuralmát is. Azt, hogy mennyire képesek elhalasztani a közvetlen jutalmat egy várható még nagyobb jutalomért cserébe (delay gratification). Hiszen ezek sokkal jobban előre jelzik a későbbi sikereket. Egy másik fontos tanulsága a későbbi kísérleteknek az, hogy ez a képesség tanulható. Vagyis az iskolának érdemes lenne megtanítani a gyerekeket arra, hogy mennyire fontos a hosszú távú céljainkért feladni a rövidtávú kívánságokat.

az eltecon.blog.hu nyomán

Itt a Regiomontanus program régen várt új verziója! A hibajavításokról és változásokról a regiomontanus.hu oldalon olvashattok, a teljes verziót illetve a frissítést pedig a onnan, vagy a REGIOMONTANUS menüpont alatt tölthetitek le.

Melegednek a napok, a hőmérő nappal már ritkán marad 0 fok közelében.  Közeledik a tavasz. A naptárban a szentek névünnepéhez tartozó rítusok, mondások is jelzik, hogy a tél véget ér, s már készítik a helyet a melegnek, a tavasznak: Mátyás kezdi a jégtöréssel (február 24.) majd jön Gergely (március 12.), aki „acélt hoz és tüzet üt”, végül Sándor, József és Benedek érkezik zsákjában a meleggel. Benedek (március 21.) napján kezdődik a csillagászati tavasz, ez a tavaszi napéjegyenlőség ideje, innentől a Nap „erőre kap”.

A tavaszváró rítusok sora Gergely nappal veszi kezdetét.  S történik ez azért, mert Szt. Gergely napja volt egykor a tavasz kezdetének ideje. (Ennek oka XIII. Gergely pápa által megreformált naptár előttre nyúlik vissza, mert akkorra a hátráló tavaszpont, a napéjegyenlőség, amely most március 21-re esik, elérte Gergely napját, március 12-ét.)  Gergely a VI. században élt bencés szerzetes, majd pápa, a középkori műveltség egyik legnagyobb megalapozója volt, nevéhez fűződik az egyházi ének rendszerezése, a gregorián.   S szintén az ő nevét viseli egy szakrális tavaszváró játék, a  „gergelyezés”.  Ez egyszerre diáktoborzás volt, s egyszersmind tavaszköszöntő is.   Toborozták az új diákokat az iskolába „szent Gergely vitézei”,  a falut körüllovagolták, katonást játszottak, tűzkövet és acélt tartva a kezükben e szavakkal köszöntöttek be a házakba: „acélt hoztam, tüzet ütöttem kegyelmeteknek”, s úgy dobták le a tűzkövet a földre, hogy az egy darabig forogjon a földön, a tüzes, az erőre kapó Napot megidézve!

Hogy honnan jött és hová megy, nem nagyon tudjuk e vidéken.  Jobbára azt sem, hogyan néz ki, vagy honnan ered furcsa elnevezése. Nyersen savanyú, mintha zöldség lenne, leginkább viszont gyümölcsként használjuk. Ha lekvárnak főzzük meg eperrel, átveszi rózsaszín színét. Ha sok cukorral, fahéjjal, hasonlít a gyermekkori nyavalyák idején anyáink által „csak legalább valamit ennél” sóhajtással belénk diktált almakompótra.

Talán jobb is, ha a pontos információk homályban maradnak, a valóság sokszor oly riasztó. Például, ha azt mondanám, hogy ez egy olyan növény, mely ránézésre a  lapulevélre hajaz, első említése orvosi felhasználásáról szól, gyógyítási célra a gyökerét, étkezési célra a pirosas árnyalatú szárát használják, de dísznövényként is sok helyen előfordul, s a konyhába június végéig érdemes bevinni, mert utána a megnövekedett oxálsav tartalom miatt már nem olyan jó az aromája… – szóval ha ilyeneket mondok, biztosan senkinek eszébe nem jutna egy sorral sem tovább olvasni.

Ha viszont mesélek arról, hogy a rebarbarakompót régi falusi befőttek ízét idézi, remekül kombinálható az illatos vaníliával vagy fahéjjal és szegfűszeggel, s látványa csendes völgyekben eldugott kis tavacskákat vagy békés tengeröblöket, és az azokan barátságosan lebegő zöldes, apróhalak otthonául szolgáló vízinövényeket juttatja eszünkbe, mely látványt a félméteres langymeleg vízben hasalva tekinthetünk meg egy búvárszemüvegen át – az már másképpen hangzik, ugye?

Maradjunk is ennél a változatnál, s ha annak idején emlékezetünkbe tudjuk idézni e kedves képet, ne felejtsünk el rebarbarát ültetni, venni, főzni belőle kompótot, majd hűsítőként elfogyasztani, mikor nyaralásunk során kiemeltük fejünket a fent említett tavacskából, tengervízből vagy álmodozásainkból.

S nem, semmiképpen ne hagyjuk a rebarbara-beszerzést az őszi-téli hónapokra, mert akkor igencsak elúsztunk ezzel a projekttel, bár ez a Halaknál igazán nem olyan ritkaság…

Recept:

• rebarbara
• ízlés szerint cukor
• citrom
• fahéj és szegfűszeg vagy vanília
• víz

1. A rebarbaraszárak végeit levágom,  a héját lehúzom, és egy-másfél centis darabokra vágom.
2. A megmosott rebarbara-darabkákra egy lábosban annyi vizet öntök, amennyi ellepi, ízlés szerint ízesítem cukorral, néhány citromkarikával és citromlével, vaníliarúdból kikapart magokkal vagy fahéjjal és szegfűszeggel.
3. Lassú tűzön melegítem, nem hagyom ott, nem felejtem el, hogy két pillanat alatt szétfő, hanem a forráspont elérése után egy percig mérsékelt lángon még melegítem egy kicsit, majd hagyom a levében kihűlni (ha nem elég édes / savanyú / fűszeres, ekkor még nyugodtan ízesíthető).
4. Ha kihűlt, üvegbe töltöm, a hűtőben tárolom és néhány nap alatt elfogyasztom.

Édesen savanykás, meleg napokon kiváló hűsítő, hűvösebb napokon, szobahőmérsékleten tálalva remek finomság ebéd után, vacsora előtt.

Ne azt a fekete-fehér rövidfilmet tessék elképzelni, amint a mama hajnali négykor a suhogós alsószoknyákra felsőt és kötényt kerít, kikászálódik a konyhába és az előző este gondosan átszitált liszt egy részéből kovászt készít, utána fájós derekát meg-megfogva befűt a kemencébe, majd szakavatott mozdulatokkal dagasztani kezd, amíg nem csöpög a víz a homlokáról…

Na neeeem, ez cseppet sem illik az Oroszlánhoz, ellenben a kenyérillattól félájultan asztalához ülő vendégek lelkes várakozása az eléjük kerülő cipó megszegése előtt, na az igen. A roppanós kenyérhéjat majszolók tisztelettel vegyes irigykedése, az is igen. Az „ááá, nem olyan nagy dolog” kijelentésre elkerekedő szemekből áradó őszinte tisztelet és sírig tartó leköteleződés, hogy eme élményben részesülhettek a szemek gazdái, na, az szintén.

Az előadás nem volna azonban lehengerlően impozáns, és egyáltalán, Oroszlánhoz méltó, ha legfeljebb tízpercnyi közepes intenzitású munkánál többet kellett volna előzőleg befektetni az önmagában is fantasztikus eredményhez.

Most tehát megtanulunk oroszlánmódra, pazar könnyedséggel jobb kenyeret sütni, mint a bolti, és a királynak/királynőnek kijáró csodálat meglátják, nem marad el.

A titok a lustaságban rejlik, tisztelt hölgyeim és uraim: csak szépen kivárni, míg a természet, azaz a sikértartalom, az élesztőgombák, a levegő megteszi, ami kutya kötelessége amúgy is, és ezért learatni a babérokat, koszorúba fonva.

A titok ugyanis a dagasztás nélküli kenyér, amely laikusok, egyszerű bolti kenyéren tengődők számára maga a csoda, a Napisten ajándéka.

(Szűz jegyű olvasóink a tudományos magyarázatot fermentáció címszó alatt keressék az enciklopédiákban. Gyakorlatilag nem történik más, mint hogy a hozzávalók összekeverése és szigorúan min. 12 órányi békén hagyása következtében megteremtődik minden, amit amúgy hosszú és fárasztó munkával érhetnénk csak el.)

Recept:

• 50 dkg liszt
• 1 evőkanál sikér
• 1 kávéskanál só
• 3 dl víz
• 1 kávéskanál jó minőségű szárított élesztő (mondjuk francia)

1. A lisztbe belekeverem a sikért és a sót, majd hozzáöntöm a vizet és hanyagul éppen csak összeforgatom. Nokedlitészta sűrűségűnek kell lennie.
2. A tálat letakarom és min. 12 órára a természetre bízom a munkát.
3. Sütés előtt 30-40 perccel gyors és határozott mozdulatokkal áthajtogatom a tésztát, amennyire lehet (kissé ragacsos lesz, de ez rendben van).
4. A sütőt 250 fokra előmelegítem, egy öntöttvas lábossal együtt.
5. Ha a sütő elég meleg, a vaslábost óvatosan kikenem kevés olajjal, beleejtem a tésztát és befedem a fedővel.
6. 35 percig lefedve sütöm a kenyeret, majd kiveszem a lábosból és a hőfokot 220 fokra mérsékelve (lehetőség szerint hőlégkeveréssel) még 15 percet sütöm. Akkor jó, ha az alját megütögetve kongó hangot ad. (A pontos sütési idő sütőnként eltérő lehet. Gázsütőben is működik.)

A forró kenyeret nagy önuralommal hagyjuk langyosra hűlni, majd uralkodói méltósággal osszuk meg családtagjainkkal, vendégeinkkel. Vajjal és sóval is imádni fogják. Ahogy minket is.

Régen meghatározott rendje volt az életnek, szabályok, kötelességek keretezték a mindennapokat, szervezték az ünnepnapokat. Szabályozott volt, mikor, mit lehet enni, tenni, viselni.  Mikor van helye az örömnek, a bánatnak, a mulatozásnak és a befelé fordulásnak. Ez biztonságos keretet adott, lehetett rá támaszkodni. A biztonság, a támasz mellett a sok szabály feszítettséget is adott, vajmi kevés tere volt a spontaneitásnak, az egyéni individuális megnyilvánulásoknak. De az embernek igénye volt, van, hogy néha kilépjen a szabályok rendszeréből, csak legyen, ne kösse minden lépését elvárások sora.   Sőt! Éppen az legyen az elvárás, hogy ne legyen elvárás, hogy feje tetejére álljon a világ! Hogy megnyíljon egy kapu!  Olyan kapu, amelyik nem egy másik dimenzióba vezet, nem egy szentséges világba, hanem minden ember mélyébe, tudattalanjába, s az ott felhalmozódott, lerakódott feszültség, elfojtás, düh, vágy a felszínre törhessen rajta keresztül. Ez a kapu volt a farsang!

A farsang vízkereszt napjától hamvazószerdáig tartó, változó hosszúságú időszak. Menyegzők, tobzódás, mulatozás, alakoskodás jellemezte ezt az időszakot. Sok szabály felfüggesztődött erre az időszakra. Ilyenkor az asszonyok is elmehettek kocsmába! Vasárnap vagy kedden volt a „kanivók napja”, csütörtökön az „asszonyok ivója”. Oda férfiember nem tehette be a lábát. Persze, maskarába öltözve megpróbálták, s hatalmas nevetések között leleplezték és kiseprűzték őket! Az asszonyok ittak, mulattak, táncoltak egymással.  Tartottak ál-lakodalmat, álmenyasszonnyal, aki természetesen férfi volt, buja és pajzán beszólásokkal. Tartottak hamis bíróságot és áltemetést. Az összes bűnt, terhet, szennyet kitették, rámondták a „bűnösre” és végül trágyadombra (!) dobták a „vétkest”. Alakoskodtak, maskarába bújtak, kiléptek az addigi megszokott életből, szerepből. Ha csak rövid időre is, megtapasztalták, hogy milyen szabályok nélkül élni, milyen az, ha nem a munkán, az ájtatosságon van a hangsúly, hanem az örömön, sőt, a fékevesztett mulatozáson! A farsang utolsó három napján csúcsosodott ki a farsang ünnepköre. Szombat estétől kedd estig szólt a zene, táncoltak, mulattak, ekkor tartották sok helyen az álesküvőket, álbíróságokat.  Aztán húshagyó kedd éjszakáján, pontban éjfélkor, elhallgatott a zene, ezt a napot hívták a „farsang farkának”. A következő nap volt hamvazószerda, mikor is kezdődött a 40 napos nagyböjt időszaka, ami már a testi és lelki megtisztulásról, felkészülésről szólt, sok szabállyal, tiltással. Érdekesség, hogy hamvazószerdát követő csütörtökön felfüggesztették a böjtöt, ez volt a „csonka, zabáló, torkos” csütörtök. Praktikus okai is voltak ennek a napnak, hiszen ekkor ették meg a farsangi maradékot, de azért hívták sok helyen „zabáló csütörtöknek”, mert addig kellett enni, amíg rosszul nem lettek, amíg el nem teltek, meg nem betegedtek a torkosságtól, a féktelenségtől… Hogy ez által testük, lelkük, minden porcikájuk várja a megtisztulás időszakát!

Először is pontosítsunk: gumós zellert használunk krémleves főzésére. (Európában ismeretes még a halványító zeller is, melyet főként nyersen érdemes fogyasztani.)

E növényt korábban botanikai ritkaságként tartották számon azon okból, hogy bár a gyökérzöldségek osztályába tartozik, maga a gumó a zellernövény szára aljának hagymaszerű képződménye.

A középkorig elődjét, a mocsári zellert gyógynövényként gyűjtötték, konyhakerti termesztése a reneszánsz kortól jellemző.

Vásárlásnál ügyeljünk az ép héjra, a zellergumó legyen kemény, nehéz, kopogtatásra nem megengedett kongó hang hallatása.

Személyenként maximálisan 30 dkg-mal számolunk. Főzési idő: 20 perc.

A zellergumó fogyasztásának előnyei:

• magas vitamintartalom (A, B1, B2, B6, C, E)
• rendkívül magas ásványianyag-tartalom (nátrium, magnézium, foszfor, vas, kálium), ezen belül sok ritka nyomelem (molibdén, szelén, króm) forrása
• élelmi rosttartalom: 100 g /5 gr
• alacsony kalóriatartalom: 100 gr/18 kcal
• szabályozza a vízháztartást, a vérnyomást, hozzájárul a szervezet méregtelenítéséhez

Recept:

• 1 nagyméretű zellergumó, mosva, hámozva, egyforma cikkekre vágva
• 1 közepes fej vöröshagyma, apróra vágva
• 4 evőkanál olívaolaj
• só
• bors
• csipet szerecsendió
• 1l  zöldségalaplé (ennek hiányában víz)
• 1 savanyú alma hámozva, magház nélkül, 1×1 cm-es kockákra vágva
• 5 dkg apróra vágott, száraz serpenyőben pirított dió
• személyenként 1 kávéskanál dióolaj

1. Az olívaolajat felhevítem, a zellert és a hagymát gyakori kevergetés mellett félpuhára párolom.
2. Felöntöm a zöldségalaplével (vízzel), sózom, puhára főzöm.
3. Hozzáadom az almát, turmixszal pürésítem, maradhatnak benne kisebb darabok.  Ha túl sűrű, kevés alaplevet adok hozzá. Borsozom, csipetnyi szerecsendiót reszelek bele.

Amennyiben a kedves olvasó Bak, és úgy gondolja, megfelelő munkát végzett a héten, kevés durvára vágott, pirított dióval szórhatja meg a levesét. Amennyiben előre elvégzett legalább egyet jövő heti feladatai közül, csepegtessen a levesre egy kávéskanálnyi dióolajat.

Amennyiben a kedves olvasó Bak jegyű családtagjának, vendégének főz, helyesen teszi, ha főzés előtt alaposan átolvassa és betartja a fenti lépéseket.

Mindenkinek szép és új perspektívákban gazdag 2012-t kívánunk!