Szerzői archívum: Pető Zsuzsa

Rebarbarakompót – frissítő Halaknak

Hogy honnan jött és hová megy, nem nagyon tudjuk e vidéken.  Jobbára azt sem, hogyan néz ki, vagy honnan ered furcsa elnevezése. Nyersen savanyú, mintha zöldség lenne, leginkább viszont gyümölcsként használjuk. Ha lekvárnak főzzük meg eperrel, átveszi rózsaszín színét. Ha sok cukorral, fahéjjal, hasonlít a gyermekkori nyavalyák idején anyáink által „csak legalább valamit ennél” sóhajtással belénk diktált almakompótra.

Talán jobb is, ha a pontos információk homályban maradnak, a valóság sokszor oly riasztó. Például, ha azt mondanám, hogy ez egy olyan növény, mely ránézésre a  lapulevélre hajaz, első említése orvosi felhasználásáról szól, gyógyítási célra a gyökerét, étkezési célra a pirosas árnyalatú szárát használják, de dísznövényként is sok helyen előfordul, s a konyhába június végéig érdemes bevinni, mert utána a megnövekedett oxálsav tartalom miatt már nem olyan jó az aromája… – szóval ha ilyeneket mondok, biztosan senkinek eszébe nem jutna egy sorral sem tovább olvasni.

Ha viszont mesélek arról, hogy a rebarbarakompót régi falusi befőttek ízét idézi, remekül kombinálható az illatos vaníliával vagy fahéjjal és szegfűszeggel, s látványa csendes völgyekben eldugott kis tavacskákat vagy békés tengeröblöket, és az azokan barátságosan lebegő zöldes, apróhalak otthonául szolgáló vízinövényeket juttatja eszünkbe, mely látványt a félméteres langymeleg vízben hasalva tekinthetünk meg egy búvárszemüvegen át – az már másképpen hangzik, ugye?

Maradjunk is ennél a változatnál, s ha annak idején emlékezetünkbe tudjuk idézni e kedves képet, ne felejtsünk el rebarbarát ültetni, venni, főzni belőle kompótot, majd hűsítőként elfogyasztani, mikor nyaralásunk során kiemeltük fejünket a fent említett tavacskából, tengervízből vagy álmodozásainkból.

S nem, semmiképpen ne hagyjuk a rebarbara-beszerzést az őszi-téli hónapokra, mert akkor igencsak elúsztunk ezzel a projekttel, bár ez a Halaknál igazán nem olyan ritkaság…

Recept:

• rebarbara
• ízlés szerint cukor
• citrom
• fahéj és szegfűszeg vagy vanília
• víz

1. A rebarbaraszárak végeit levágom,  a héját lehúzom, és egy-másfél centis darabokra vágom.
2. A megmosott rebarbara-darabkákra egy lábosban annyi vizet öntök, amennyi ellepi, ízlés szerint ízesítem cukorral, néhány citromkarikával és citromlével, vaníliarúdból kikapart magokkal vagy fahéjjal és szegfűszeggel.
3. Lassú tűzön melegítem, nem hagyom ott, nem felejtem el, hogy két pillanat alatt szétfő, hanem a forráspont elérése után egy percig mérsékelt lángon még melegítem egy kicsit, majd hagyom a levében kihűlni (ha nem elég édes / savanyú / fűszeres, ekkor még nyugodtan ízesíthető).
4. Ha kihűlt, üvegbe töltöm, a hűtőben tárolom és néhány nap alatt elfogyasztom.

Édesen savanykás, meleg napokon kiváló hűsítő, hűvösebb napokon, szobahőmérsékleten tálalva remek finomság ebéd után, vacsora előtt.

Házi kenyér –  avagy az Oroszlán a konyhában is megdicsőül

Ne azt a fekete-fehér rövidfilmet tessék elképzelni, amint a mama hajnali négykor a suhogós alsószoknyákra felsőt és kötényt kerít, kikászálódik a konyhába és az előző este gondosan átszitált liszt egy részéből kovászt készít, utána fájós derekát meg-megfogva befűt a kemencébe, majd szakavatott mozdulatokkal dagasztani kezd, amíg nem csöpög a víz a homlokáról…

Na neeeem, ez cseppet sem illik az Oroszlánhoz, ellenben a kenyérillattól félájultan asztalához ülő vendégek lelkes várakozása az eléjük kerülő cipó megszegése előtt, na az igen. A roppanós kenyérhéjat majszolók tisztelettel vegyes irigykedése, az is igen. Az „ááá, nem olyan nagy dolog” kijelentésre elkerekedő szemekből áradó őszinte tisztelet és sírig tartó leköteleződés, hogy eme élményben részesülhettek a szemek gazdái, na, az szintén.

Az előadás nem volna azonban lehengerlően impozáns, és egyáltalán, Oroszlánhoz méltó, ha legfeljebb tízpercnyi közepes intenzitású munkánál többet kellett volna előzőleg befektetni az önmagában is fantasztikus eredményhez.

Most tehát megtanulunk oroszlánmódra, pazar könnyedséggel jobb kenyeret sütni, mint a bolti, és a királynak/királynőnek kijáró csodálat meglátják, nem marad el.

A titok a lustaságban rejlik, tisztelt hölgyeim és uraim: csak szépen kivárni, míg a természet, azaz a sikértartalom, az élesztőgombák, a levegő megteszi, ami kutya kötelessége amúgy is, és ezért learatni a babérokat, koszorúba fonva.

A titok ugyanis a dagasztás nélküli kenyér, amely laikusok, egyszerű bolti kenyéren tengődők számára maga a csoda, a Napisten ajándéka.

(Szűz jegyű olvasóink a tudományos magyarázatot fermentáció címszó alatt keressék az enciklopédiákban. Gyakorlatilag nem történik más, mint hogy a hozzávalók összekeverése és szigorúan min. 12 órányi békén hagyása következtében megteremtődik minden, amit amúgy hosszú és fárasztó munkával érhetnénk csak el.)

Recept:

• 50 dkg liszt
• 1 evőkanál sikér
• 1 kávéskanál só
• 3 dl víz
• 1 kávéskanál jó minőségű szárított élesztő (mondjuk francia)

1. A lisztbe belekeverem a sikért és a sót, majd hozzáöntöm a vizet és hanyagul éppen csak összeforgatom. Nokedlitészta sűrűségűnek kell lennie.
2. A tálat letakarom és min. 12 órára a természetre bízom a munkát.
3. Sütés előtt 30-40 perccel gyors és határozott mozdulatokkal áthajtogatom a tésztát, amennyire lehet (kissé ragacsos lesz, de ez rendben van).
4. A sütőt 250 fokra előmelegítem, egy öntöttvas lábossal együtt.
5. Ha a sütő elég meleg, a vaslábost óvatosan kikenem kevés olajjal, beleejtem a tésztát és befedem a fedővel.
6. 35 percig lefedve sütöm a kenyeret, majd kiveszem a lábosból és a hőfokot 220 fokra mérsékelve (lehetőség szerint hőlégkeveréssel) még 15 percet sütöm. Akkor jó, ha az alját megütögetve kongó hangot ad. (A pontos sütési idő sütőnként eltérő lehet. Gázsütőben is működik.)

A forró kenyeret nagy önuralommal hagyjuk langyosra hűlni, majd uralkodói méltósággal osszuk meg családtagjainkkal, vendégeinkkel. Vajjal és sóval is imádni fogják. Ahogy minket is.

Zellerkrémleves

Először is pontosítsunk: gumós zellert használunk krémleves főzésére. (Európában ismeretes még a halványító zeller is, melyet főként nyersen érdemes fogyasztani.)

E növényt korábban botanikai ritkaságként tartották számon azon okból, hogy bár a gyökérzöldségek osztályába tartozik, maga a gumó a zellernövény szára aljának hagymaszerű képződménye.

A középkorig elődjét, a mocsári zellert gyógynövényként gyűjtötték, konyhakerti termesztése a reneszánsz kortól jellemző.

Vásárlásnál ügyeljünk az ép héjra, a zellergumó legyen kemény, nehéz, kopogtatásra nem megengedett kongó hang hallatása.

Személyenként maximálisan 30 dkg-mal számolunk. Főzési idő: 20 perc.

A zellergumó fogyasztásának előnyei:

• magas vitamintartalom (A, B1, B2, B6, C, E)
• rendkívül magas ásványianyag-tartalom (nátrium, magnézium, foszfor, vas, kálium), ezen belül sok ritka nyomelem (molibdén, szelén, króm) forrása
• élelmi rosttartalom: 100 g /5 gr
• alacsony kalóriatartalom: 100 gr/18 kcal
• szabályozza a vízháztartást, a vérnyomást, hozzájárul a szervezet méregtelenítéséhez

Recept:

• 1 nagyméretű zellergumó, mosva, hámozva, egyforma cikkekre vágva
• 1 közepes fej vöröshagyma, apróra vágva
• 4 evőkanál olívaolaj
• só
• bors
• csipet szerecsendió
• 1l  zöldségalaplé (ennek hiányában víz)
• 1 savanyú alma hámozva, magház nélkül, 1×1 cm-es kockákra vágva
• 5 dkg apróra vágott, száraz serpenyőben pirított dió
• személyenként 1 kávéskanál dióolaj

1. Az olívaolajat felhevítem, a zellert és a hagymát gyakori kevergetés mellett félpuhára párolom.
2. Felöntöm a zöldségalaplével (vízzel), sózom, puhára főzöm.
3. Hozzáadom az almát, turmixszal pürésítem, maradhatnak benne kisebb darabok.  Ha túl sűrű, kevés alaplevet adok hozzá. Borsozom, csipetnyi szerecsendiót reszelek bele.

Amennyiben a kedves olvasó Bak, és úgy gondolja, megfelelő munkát végzett a héten, kevés durvára vágott, pirított dióval szórhatja meg a levesét. Amennyiben előre elvégzett legalább egyet jövő heti feladatai közül, csepegtessen a levesre egy kávéskanálnyi dióolajat.

Amennyiben a kedves olvasó Bak jegyű családtagjának, vendégének főz, helyesen teszi, ha főzés előtt alaposan átolvassa és betartja a fenti lépéseket.